Gondolattánc

Értelemmel, érzelemmel
más vagyok: mást hagyok.
Világ vége. Világ béke?
Oltalommal, borzalommal
átitatva. Átvitatva
az este. Feledve
mégsem. Kérem
csillagok: itt vagyok.

Egy kis vidám vers a sok szomorú után :)...

Születésem után melléd kerültem maci,
s utána neved Tomi lett, nem Laci.
De ez egy későbbi történet…
előtte festenék hiteles körképet…

Erre a létezésre: a Tiedre barátom.
Arra, hogy hogy lettél a sajátom.
Hisz az enyém lettél színek sokaságával:
Arany-ékszerszínnel, kékkel, s a zöld bujaságával.

Meg a pirossal, barnával, fehérrel, lilával…
Gondolom gyártód egyenlő Kínával...
Ez nem érdekel különösebben, hisz barát vagy.
A kétségek nem érdekesek, és fontosak. Hidegen hagy…

származásod, hisz kalandjaink kapcsolnak.
Hisz fényképeinken,rajta vagyunk együtt, passzolnak
azoknak, akik látni akarják a kapcsot...
a kezemet és a Te fehér mancsod.

Velük közlöm: az igazi nem látható,
Olyan szemüveg nem váltható.
Se SZTK-ban,se optikában,se sehol más helyen.
Nincs olyan hely, ahol az ember ilyet vegyen.

Visszatérve emlékeim sorába, hol rengeteg vágyakozik
felidézésre, s emlék-mozizáshoz ajánlkozik
néhány megfakult barnával, kékkel s más színekkel,
mikor az ember találkozik más vizekkel…

Hisz  tengert lát,s Te akkor a fenyőzöld sátorban alszol, és vársz.
Fekve-ülve, mert állni nem tudsz, ülő-fekvő medve vagy, nem állsz.
És én este melléd bújok,gondok ki.
S Te jó meleg ölelő barna kezeim-be.

Volt sok emlék, egy színesebbet idézek Neked,
hogy átölelhess és szerethess, mégha nem is Veled
esett meg az a még mindig színes, őszi nap.
Melyben a sok ősz-színű levél között, vad

érzések találtak meg, s szeretni lehetett Laurát.
Veled egyetemben, száz-színű barátom,emlékszem adott valamiféle aurát...
Hisz az Ő ágyán akkor száz-színű feketeség
jelent meg szemhéjam alatt, s én beleesék…

Szerelmes lettem, vörösen, parázslóan, fehéren, tisztán: fekete-fehéren,
hogy miért nem múlik nem értem…
Olyan, min az a színtelen kapocs mely Bennünket határoz,
mely néha több, máskor kevesebb a varázshoz…

De a barátságom e ezer-szín csodát adom Neked.
S akár világgá is megyek Veled,…
Ezer szín utamon…

Írtam akkor is, ülve, az árokparton csöndes magányban:
mint mi ketten a buszon, csöndben, meg télikabátban.
Írtam akkor is, mikor csak megmaradt a szobaemlék.
Miért van az, hogy vonz? Hogy kell még, kell még?

Bánt a csókod. Bánt, hogy bántani szíved vágya.

S az is, hogy Te még mindig lelkem titkos álma

vagy. Az akire még mindig mosolyogva nézek.

Egy régi szerelmes vers így estére :)... 

Nyuszi ül a fűben, tavaszi zsongás
játszik közel s távol. Botlás
nélküli tam-tam-ot ver szívem,
s a táj minket vár szép díszben…

Nyuszim, Kedves vagy és én Szerelmes vagyok
beléd, s érzem a tavasz hívását. Ha kapok
csókot, puszit: tudom és érzem, hogy vagy
nekem, hogy csak Te vagy s a világ hagy
nekem szépségéből egy szeletet, s én Neked
adom, hogy túlnőj rajta, egész legyen Veled
s csak mögéd jusson, mintha fű volna hátad
mögött s lepedő a természet ölén. Csókolom vállad,
hogy a foltok pipacsok legyenek a fű között
s díszítsék a domboldalt, hogy ütközök
az Édes Föld halmával, kóstoljam bőrödet vadul
s mondjam Istenemre, hogy a Szerelem „Nagy úr.
Hogy érezzem a kezeid erejét, az édes láncokat,
hogy szoríts magadhoz, hogy a szerelmes változat
játszék kettőnk között, mint Rómeónak Júlia
vagy a West Side Story…, hogy ne kelljen futnia
a Szerelmeseknek a világ elől, hogy a tenger
hullámozzék testünk között, hogy takarjalak testemmel
a világ elől, hogy csak az enyém legyél,
hogy számra száddal csókot tegyél.
Hogy érezd azt,hogy Szeretlek és, hogy ver a szívem
ott vadul; hogy őrizzelek békében és szelíden,
hogy légzésed ütemével azonosan vegyek levegőt;
hogy kérjem Istent és a világot: „Hagyd meg nekem Őt!”;
hogy csókod tüzében újra lássak világot sötétben
hogy süllyedjek és emelkedjek Veled; hogy legyek vagy éppen
ne legyek,hogy gondolataim ordítsák idegeimen át,
hogy Szeretlek; hogy Herceg legyek s veled paripát
üljek meg. És akár legyen fehér ló, hogy vigyen, rohanjon.
S mi nyergében ölelve egymást Szerelmesen, a világnak fogadjon
örök hűséget, hogy visz minket oda ahol örökkévaló
a Szerelem…hisz, ez az érzés örökké való.
Én is ezt fogadtam neked Kedves; s semmi mást,
s ha kell örökké leborulok s számról vallomást
hallasz majd, ha kell mezőn vagy hegyen,
hogy legyek Neked, és hogy legyen
Veled az ami fontos, és beburkol.
Hisz ketten vagyunk, vallomással az útról…
a mezőről, távolról és közelről, hol az ember
érzések között áll. Szívében Szerelemmel…

S Nyuszi ül a fűben, Szerelmes zsongás
vesz körül minket, s botlás
nélküli szív-duett zeng ódát és dalt
s Te vagy az Mariann, ki engem felkavart…

Sokat gondolkodom ezeken a dolgokon mostanában...

Csöndetlen szavakkal, csöndetlen sötét emlék,
hasonló: mit a feledés fekete ruhájába öltöztetnék.
Mely beburkol, hogy legyen csöndes a világ nekem,
ha elhagysz. Akkor is fogd mindkét kezem,mindkét kezem…

Csöndetlen szavakkal, csöndetlen hangos játékszer.
Ha az életet eltiprod: elvérzik, s te hangtalan elvérzel.
Elszáll a csöndetlen szellem, elszáll a csöndes lélek
Adj erőt, mert egyedül félek, egyedül félek…

Ha már éjszaka van...

Egy ősi mesterség szavait mondták halkan:
Suttogó csöndben, télben és fagyban.

Nos, sok idő telt el, sok idő telt el mindenféle blogolás és sorok nélkül... és most úgy döntöttem, hogy megtöröm a csendet :). Újra írni fogok, újra mutatni magamból valamit :). És lett a blognak facebook oldala is: https://www.facebook.com/Ittkintvagyokblog . :)

Nem is igen szaporítom a szót tovább ebben a postban ...

Egy régi vers,amit a páromnak írtam és most olyan jó tudni,hogy mellettem áll és szeret :).Véleményeket szívesen elfogadok:).

Ha most elengedném,hozzád vezetne tollam
mint, az eltűnt szőlőszem egy üveg édes borban:
lenne ő bársony, szívem-lelkem ékes kokárdája:
Rózsaszín meg vattacukor…kicsi szívem,de rég várja…

Ha most elengedném,a gondolat  messzire elszállna
mint, mézgyűjtő méhecskék virág után a mézgyárba;
lenne ő tett, és csöndes szavak kicsiny, szép világa
Mit tegyek,ha tetszel? Csókoljalak szavak nélkül imádva?

Ha most elengedném, lenne a képzeletnek vége
mint, egy lezáratlan sor, egy üres papírlevélke;
lenne ő szív, amit én rajzolnék fel üres lelkembe
ha megtöltöd nekem,mert Te jársz folyton eszembe…

Ha most elengedném, az elmém, szívem által
mint, mosolygó leánygyermek egy csipet bájjal;
lenne ő, egy kis boldog titok,ígéret szavakkal
Tudod,hogy bírlak csöndre?Megsúgom: ajakkal

Ha most elengedném,a színes léghajót veled
mint, szívednek sóhajtásomat. Vajon ismered?
Lennénk mi egy pár,suttogások az édes  csendben
Tudod mi az álmom?Veled lenni édesketten...

Ezzel a verssel kezdeném, mert több barátom szerint is leírja az Ars Poeticám és elmondja ki is vagyok :).Nem is fűzök mást hozzá.Tessék:

Régi egyezség volt: képek helyett szavakkal;
titkok lakattal, rázárva szavakkal, ajakkal.
Régi kívánság volt: adj nekem világodból:
Érezzem ki rád gondol, ki rám gondol.
Régi vigasz volt: ha nem látsz  tisztán: írj
az is hatalom,csak bánattal nevess,vele sírj.
Régi emlék volt: halászd elő az emlékkönyved;
a szavak igazak, a képek…a képek szörnyek.
Régi vihar volt : eső egy  színes délután.
Lépteid távolról szólnak,az üresség ajtaján.
Régi érzés volt: csöndes könnyek az esőben;
Magam vagyok egyedül: ének a bensőmben.
Régi hang volt: belülről gitár és orgona;
Ne nézd kérlek!- csak a vérem folyt oda…
Régi kép volt: megsárgult, gyűrött darab:
A szavak megmaradnak,a szavak alszanak…